Virág nevü barátnőmmel mentünk a Cometre.

A tömeg már totálisan be volt állva, volt aki 7 órán keresztül várt a Tokio Hotelre. Sajnos kapunyitás is később volt vagy 1 órával. A sztárok is sorra megérkeztek, már amennyit én a tömegből láttam; kiszállt a kocsiből Lola, aztán később a Back II Black tagjai is. A jegyre rá volt írva, hogy tilos a fényképezőgép, úgyhogy nem hoztunk. Mint később kiderült, ez egy óriási hiba volt. Senkit nem érdekelt, hogy van-e fényképezőgépünk vagy nincs, még a biztonságiakat se.

Amikor már Kristóf és Kisó konferáltak, mindenki totál hangerővel ordított, hogy TOKIO HOTEL. Később, kb. fél 10-kor feljöttek a 2. színpadra, mert kaptak egy díjat. A biztonsági őröktől megkérdeztük, hogy mikor lesz már a TH, és mondták, hogy 11 óra 10 percre saccolják. Megvolt a koncert, a banda a Schrei-t adta elő (hát persze, hogy playbackről ment... Mert ment a Bill régi, nem mutálós hangján, hogy „...schrei so laut du kannst...” aztán a végén meg tiszta mély hangon bejelentette, hogy Vielen dank! A koncert végén még mindenki ordított, hogy Vissza-vissza, de szerintem ezt nem érthették, mert németek. Na, mindegy. Én és Virág először a 2. sorban álttunk, de aztán alig kaptunk levegőt, mert irtóra összepréselt mindenki mindenkit. Úgyhogy kiálltunk tök véletlenül a kordon közelébe. Arra jött Gáspár Laci, a Kozmix tagjai, aztán feltűnt a Tokio Hotel. A fiúk közül először Bill, aztán sorra Tom, Georg és Gustav is elment a kordon előtt. Én a kordon legszélén álltam, és Virág utólag mesélte szó szerint „A Bill tök fapofával ment, és amikor te ott benyújtottad a kezed, elkezdett mosolyogni!” És tényleg így volt, Bill végigballagott előttünk, de én kapcsoltam, és bepasszíroztam magam a kordon legszélére, és tényleg: MEGFOGTA A KEZEM (egyébként furán száraz volt a bőre-) ÉS RÁMMOSOLYGOTT!

Tökre elolvadtam, és elkezdtem bőgni, annyira boldog voltam! Legalább 2 órán keresztül ki voltam ütve, mert Bill a kedvencem, és pont ő rámmosolyog! Azonnal felhívtam az egész baráti kört, és (mivel tombolt a háttérben a zene) mindenkinek üvöltve mondtam a telefonba: „NEM FOGOD ELHINNI MI TÖRTÉNT! ITT VAGYOK A VIVA COMETEN, ÉS BILL MEGFOGTA A KEZEM!!!!!!!!”

Mert a naplómban az Álomlistámon az szerepel legelőször, hogy bárcsak találkozhatnák Billel! És ezután még néhányszor ide-oda mentek, úgyhogy benyújtottam a kezem, hogy megérintsem Billt, mire ő megfogta a karom és dedikálta. Egyébként abszolút alig látszik belőle valami, amolyan kriksz-kraksz, pláne, mert Bill mindig vastag fekete alkoholos filccel dedikál. Aztán Tom firkantott a karomra, majd Gustav; kétszer! :)

Az utolsó dedikálásnál még szerettem volna egy autogrammot Billtől a telefonom hátuljára, mert lapot azt természetesen elfelejtettem magammal hozni... A bőrre dedikálással az a baj, hogy ha napokig nem fürdesz miatta, hogy le ne kopjon, akkor is lekopik, mert a bőr folyamatosan cserélődik. :( De sajnos a mobil hátlapjára autogramm már nem jött össze... Lehet, hogy Bill tök hülyének nézett, amikor az orra előtt hadonásztam a telefonommal. Nyilván nem értette, mi a szitu. Egyébként ha lehet, még helyesebb mint a képeken! Olyan jó vele testközelbe lenni! :) Én gyakorlatilag benne voltam az intim zónájába!

Naná, hogy be is jegyeztem magamnak, hogy 2006.06.01.-> Életem legjobb napja! Volt ott egy backstage-es, és tele volt a keze Tokio Hoteles fotókkal, amit a fiúk gondolom később dedikáltak is... Mi meg egy csajjal majd’ kiestünk a korláton, úgy könyörögtünk, hogy adjon már egy párat. Persze csak húzta az idegeinket, mosolygott, lengette a képeket, és fogadok, hogy azt gondolta, hogy „Szeretnétek, mi?” Úgyhogy nem kaptunk. De én már így is tök örültem, hogy ennyire közel kerültem ahoz a személyhez, aki augusztus óta elérhetetlen szentnek tűnt az életemben. A biztonságiak persze nem nagyon engedték, hogy letaperoljuk a fiúkat, a Tom meg egyszer tök bunkón félrehúzódott az egyik autogrammosztásnál, és úgy tett, mintha nem lennénk ott. Na, erre, mindenki állatira felhúzta magát, de vágül is jól sült el a dolog; a Tokio Hotel tagjai szerintem egész biztosan jól érezték magukat itt Magyarországon.

Hazai fellépők közül még egy csomó embert megkértünk, hogy szerezzen dedikált Tokio Hotel posztert (többekközt a Kristóftól, aki köztudottan Tokio Hotel-mániás). Kértünk még Judytól, LL Juniortól, Geritől, Németh Kristftól, de hát persze nem jött össze... Judy azt mondta, hogy esküszik, hogy most látta a Tokio Hotel tagjait elmenni a Cometről, mire Gustav jött velünk szembe. Mondom, gáz. :P

Végül 0:14 perckor Virág és én kiandalogtunk a SYMA-csarnok kapuján, és én pozitív energiákkal feltöltődve érkeztem haza, ami Billnek köszönhető... Háháhá