Tom
2006.08.31. 16:10
Az iskolában, Billt elkülönítették az ikertestvérétől, Tomtól, mert túl sok trükköt és csínyt játszottak. Jóval azelőtt általános iskolában már papírlabdákat és tintát vágtak hozzá a tanáraikhoz.
Billnek van egy 1,9-es évfolyamátlaga, ami igazán jó, Németországban. Ez szintén magasabb, mint Tom: 2,2 (Németországban, 5 a legalacsonyabb fok, míg az 1 a legmagasabb).
Gyakran ugyanazt álmodja mint tesója.
Oviban csak úgy tudták megkülömböztetni őket hogy más ruhát hordtak.
Tom és Bill mindkettő ugyanattól a lányról kapta az első csókjukat, amikor ők tíz éves voltak, bár Bill egy nappal később kapta azt.
A pillantások nem számítanak neki túl sokat,azt kedveli egy lányban mikor ő spontán,és vicces,idáig még nem találta meg azt a lányt akiben ez a 2 tulajdonság egyszerre meg lett volna.
Állítása szerint nem tud táncolni,a bulikban is inkább a bárpultot támasztja.
Egyszer New York-ba szeretne vásárolgatni.
Mikor kisebb volt minden álma az volt hogy egyszer boszorkány lehessen.
Dove dezodort használ.
Elképzelései szerint ha már nem lesz énekes divattervezőnek áll.
Általában egy haj spray-t elhasznál egy hét alatt.
A csapatban ő kapja a legtöbb rajongói levelet.
-Utál sportolni.
-Naponta kb 200 rajongói levelet kap...
Egyszer 50 euróért vett egy táskát.
Utolsó cd amit vett: Gwen Stefani.
Szeret beszélni,ezért is beszél interjúk alatt ő a legtöbbet.
Tom-mal nincs titkuk egymás előtt.
7 évesen írt előszőr dalszöveget.
Mostohaapja egy rockbandában játszik.
Állítólag 100 eurót kap havonta... (Sztem ez kamu)
Egyszer egy farsangi bulin vámpírnak öltözött.
Imádja a gyűrűket,rengeteg van neki.
Szoros boxereket hord.
Tom-ba bízik emg a legjobban,mert ő róla tudja hogy sohasem fecsegné ki a titkait.
-Amikor megnyerték a Viva Comet díjat elsírta magát...
-Ez a hír nem bíztos, de sokan állítják hogy Bill-nek Sidekick 2-es telefonja. van.
-12 éves korában csináltatta a szemöldök piercingjét,rá 2 évre a nyelvpiercingjét,nemrégiben pedig már 2 tetoválása is lett.
-Imád énekelni és bulizni.
-Kedvenc együttese : Green Day
-Egyszer annyira berúgott hogy alig bírt lábra állni.
-Egyszer fizetés nélkül lógott el egy étteremből.
-Egyszer Tom lehányta a gatyáját egy buszban.
-Koncertek előtt mindig benyom egy Red Bull-t.
-Sms függő.
-Alergiás az almára,és a méhekre.
-A Mr. és Mrs. Smith-et előszőr excsajával néztem meg egy moziban.
-Csak sört ihat,de azt nem szereti.
-13 évesen 2. helyezett le egy tehetségkutató versenyen.
-Példaképe a: mamája.
-Bill 5 percel idősebb Tom-nál
-Magántanuló lett.
-Átlaga: 4,5 körül van,tehát marha jó tanuló,vegyünk róla példát!
-A régi manga stílusu haját 15 perc alatt álította be.
-Ha valaminek nagyon örül ugrál,és közbe tapsol(Hát nem édi?):)
-Nőideálja: Az olsen ikrek
-Első koncert : Nena
-Mottója: Élj a pilanatnak! (Leb die Sekunde!)
-Utál sátorozni.
-A fekete körmöket Cool-nak tartja.
-Legszívesebben azokat a honalpokat nézi meg amiket ismerősei készítenek.
-Kedvenc színe: Fekete
-Utálja ha irányítani akarják.
-Szabadidejében(már ha van) szívesen tervez ruhákat.
-Azt pletykálják egyszer annyira összebalhézott Gustav-val hogy komolyan összeverekedtek.
-Red Bull és Cola nélkül el sem tudja képzelni az életét.
-Imád PSP2-ön játszani,kedvence a: SSX TOUR.
-Imádja a pizzát.
-Wax-szal lövi be a haját.
-16 szülinapjára kapott tortát egy hatalmas szamurájkardal vágta fel tesójával Tom-mal.
-A koncertek alatt szinte állandóan a fülében igazitja azt a kis mütyürt amivel hallja önmagukat.
-Kedvenc helye Magdeburgban van a, strandbár az Elba tó partján.
-Legjobb barátját Andreas-nak hívják.
-Állítása szerint Tesója Tom a nagyobb nőcsábász.
-Egyszer az igazgató is ki akarta rúgatni az ikreket a sulijukból.
-Legrosszabbb tulajdonságai: pesszimista,és ha felhúzza magát minden apró kis dolgon.
-Az igazsságtalanságot nagyon rosszul viseli.
-Saját bevallása szerint rengeteget dumál,és ha bepörög nehezen hadja abba a szövegelést.
-Édesanyja kezeli azt a pénzt amit idáig megkerestek az ikrek.
-A nagy Őt viccesnek és spontánnak képzeli el.
-Szeret kosármeccseket nézni.
-Egyszer fogadásból le kellett nyalogatnia egy roller kerekeit.
-Legcikisbb ruhadarabja egy kabát volt a MACSKÁK musical-ből.
-Nagyon hiú.
-Állítása szerint szeret lustálkodni habár mostanában nincs erre túl sok ideje.
-Gyakran kamuzik állítása szerint ezt annyira jól csinálja hogy senki nem jön rá
Egyszer meglestek egy párt szeretkezéés közben csakhogy a párocska észrevette a kukkolókat...
-Régebben naplót írt,most nemtudom hogy még van-e egyátalán ideje rá.
-Nem szereti a kis kényes kutyákat pl: chiuvava
-A koncertek előtt mindig telefonál,ezt már több videóban is megfigyelhettétek:DVajon kit hívogat állandóan?
Kedvenc Színésze: Brad Pitt
Kedvenc Színésznője: Angelina Jolie
-Néha bizony cigarettázik.
|